Geocaching - Kincskeresés nem csak gyerekeknek

A Turul szobor

Még mielőtt igazából rákerült volna a térképre, már híres jelképet kapott a város. Aki valaha átszáguldott Tatabányán az M1-esen, az alighanem kiszúrta már az autópálya feletti sziklán épp felszállni készülő óriás bronzmadarat. A dolog úgy esett, hogy 1896-ban, az ország minden spórolt pénzét felemésztő nagyszabású millenniumi ünnepségek mámorában úgy határozott a büszke magyar vezetés, hogy nyolc hatalmas emlékművet kell állítani a dicső nemzeti múltnak. Brassó, Dévény, Munkács és Zimony azért kapott szobrokat, hogy a négy égtáj felé hirdesse - szinte a határokon túlról is láthatóan - a nemzet nagyságát, jelképesen védve azt az ellenségektől. Nyitra, Pannonhalma, (Ó-)Pusztaszer és Bánhida pedig azzal érdemelt ki egy-egy emlékművet, hogy mind nevezetes helyszínei a honfoglalás és államalapítás kori történelemnek.
A határon túlra került emlékműveket még a húszas években lerombolták, de egyet, a munkácsi váron trónoló turult, 2008-ban újjáépítettek (azaz inkább "-tünk" mert a munkácsi vár felújítását nagyrészt a magyar állam szponzorálja). Az itteni, bánhidai turul - társaival ellentétben - nem készült el időben, mert Donáth Gyula szobrászmesternek félbe kellett hagynia a munkát. Elfogyott ugyanis a pénz, de az illetékesek feltalálták magukat, és 1907-re, egy fontos ezeréves évfordulóra időzítve adták át a szobrot. Merthogy a legenda szerint 907-ben épp itt nyertek csatát a magyar hadak Szvatopluk szláv fejedelem seregének ellenében.

A turulmadarat túlságosan is nemzeti jelképnek ítélő Rákosi-rendszer előbb le akarta bontani a szobrot, majd végül lusta volt felmászni oda, és békén hagyta, hátha elrozsdál csendesen. Mivel évtizedeken át nem jutott neki semmilyen eszmei becs vagy fizikai védelem, a rendszerváltás idejére már kezdett darabokra hullani a madár. Mert fémtolvajok már akkor is voltak. 1992-ben aztán oly alapossággal újították fel az emlékművet, hogy a mai, kifogástalan állapotú szobor inkább már csak hű másolata az eredetinek.

A Szelim-barlang

A Szelim-barlang (vagy más néven Szelim-lyuk, Bánhidai nagy barlang, Eperjes-barlang, Szemi-luki, Szemi-lyuka, Bánhidai Szelim-barlang, Bánhidai Szelimluk barlang, Bánhidai-zsomboly, Szent Vit barlangja) a Tatabánya feletti Kő-hegyen található. A szomszédos Turul-emlékműtől egy néhány éve épült tanösvényen át juthatunk a barlanghoz. A képződmény 45 m hosszú és 14 m magas, melyet egy vízfolyás vájt ki a mészkősziklából. A barlang jelentős őskori lelőhely, ősemberek tűzhelyének maradványait, elszenesedett fatöredékeket és állati csontokat tártak fel. Kataszteri száma: 4630-8.

A barlanghoz több legenda is fűződik:

Az egyik legenda szerint a tatár támadások idején a barlangban keresett menedéket környező falvak lakossága. Amikor egy János nevű kisfiú megszomjazott majd hangosan sírni kezdett, édesanyja elvitte a közeli forráshoz. Ott azonban elfogták őket a tatárok, akik arra kényszeríttették az asszonyt, hogy árulja el a többiek rejtekhelyét. Miután rajtaütöttek a fegyvertelen lakosságon, a gyermekekre és az asszonyokra rágyújtották a barlangot, a férfiakat pedig elhurcolták. Bár a legenda igazságtartalma kétséges, a barlangtól nem messze található forrást János-forrásnak hívják.

A másik legenda szerint hét falu lakossága menekült a török időkben a barlang falai közé, Szelim szultán azonban megtalálta a rejtekhelyet, és rájuk gyújtotta azt.

Létezik egy harmadik - kevésbé ismert - legenda is, mely szerint az egyik vértesi - talán a vitányi - várból a várnagy neje és gyermeke menedéket és vizet keresett a barlangban, de a bent rejtőzködők elutasították.
A kétségbeesett nő a hegy alatti Labanc pataknál portyázó tatárokra akadt, és bosszúból elárulta a bujdosók rejtekhelyét - de hiába, a tatárok őt is felkoncolták, majd a barlanghoz mentek. Mivel azonban a keskeny Farkaslyukon nem juthattak be, a hegy tetején nagy lyukat ástak - a megbolygatott boltozat emiatt lezuhant, maga alá temetve a menekülőket és két helyen kidöntve a barlang oldalfalait.

Ranzinger-kilátó

1978 februárjában huszonhat tatabányai szénbányász élete veszett oda egy súlytólég-robbanásban. Az ő emlékükre 1980-ban egy sima márványtábla helyett nagyon bölcsen inkább kilátót emeltek a 366 méter magas Csúcsos-hegyen, méghozzá egy a tragédia miatt a forgalomból kivont aknatorony felállításával. A harminc méteres építmény eredetileg a kas fel- és leengedésére szolgált. (A kas egy ketrec-szerű szerkezet, amiben a bányászokat fel- és leengedik a föld alatti járatokba.) A kilátót 2008-ban felújították. (Ekkor nevezték el Ranzinger Vincéről, aki egy feltaláló vénával megáldott bányamérnök-bányaigazgató volt, és az előző századfordulótól haláláig, 1933-ig munkálkodott a magyar bányászat felemelésén.) Az újnak látszó aknatorony most bárki számára nyitva áll, és 156 félelmetes lépcsőfok vezet fel a tetejére. Fent a remek kilátás mellett a bányászokat felhúzó kötelet tartó óriáskerekeket is megcsodálhatjuk.
A legfelső emelet rácsain át észak felé a Tatai-árokban Tatán túl ellátni egészen Komáromig, mellette a Gerecse változatos púpjai látszanak, Tatabánya panelrengetege mögött pedig a Vértes kéklik.